Tengelici Evangélikus Egyházközség
 
1%

1%

 
Menü
Tengelici Evangélikus Egyházközség
GYERMEKRAJZOK
ADVENT
 

ADVENT

Füller Tímea: Ünneplőben című írásával, a tengelici óvodások és kisiskolások advent hangulatát idéző rajzaival készülődünk a karácsonyra.

(Részlet a tengelici gyülekezet "Élet" című újság karácsonyi számából!)

Hosszú volt az út. Kényelmetlen a csacsi hátán döcögni. Mária teste újra meg újra összerándult a fájdalomtól. Szólni sem mert.
Nem, valahogy nem így képzelte el azon a napon, amikor belevágott a nagy feladatba. Amikor angyal jelentette be, hogy őt választotta ki az Úr fiának világrahozatalára, nevelésére. Valahogy fényesebbnek, biztatóbbnak tűnt a jövő. Kézzel foghatóbb közelségben érezte akkor az Istent.

Aztán jött az első bökkenő: József. Már úgy látszott, felbontja az eljegyzést. Mária könnyes szemmel várta, mikor törnek fel belőle a fájdalmas szavak, amikre még csak meg sem próbálhat emberei ésszel felfogható módon válaszolni. Hogy hihetné el neki bárki is, hogy a Magasságos lelkétől esett teherbe?

Reménytelennek hitte a helyzetet, aztán József szégyenlős csendesen valami angyalról beszélt, és feleségül vette.
Bár az utca népe néma megvetéssel méregette őket, az otthoni a béke és a melegség kárpótolta elveszett jóhíréért, és reménykedve várta a születendő gyermek érkezését.

Csak ez a népszámlálás ne lett volna. Kegyetlenül messzire kell eljutniuk. Kevéske erejéből nem is tellett volna rá, hogy a férjével mehessen. Ez a csacsi meg rázza, nyomja. Valahogy már semmi sem kényelmes. Fészkelődik ültében, József aggódva néz rá. Muszáj rá mosolyogni, ha nehezen van is, hisz a férje minden tőle telhetőt megtett értük, és persze neki sem könnyű. A fájdalom meg fel-fellüktet. Talán ezek azok a jelek, amikről az idősebb nők beszéltek neki, hogy szülés előtt így tör utat magának a gyermek. Ki tudja?

Jaj, de jó lesz megérkezni. Végre lepihenni. Csak ezzel tudta magát vigasztalni.
Igen, Isten bizonyára segít majd, hamar rálelnek a rokonokra, vagy legalább valami szálláshelyre.
Az este sötétkék köpenyét már a tájra terítette, mire a kis hegyi ösvényen leereszkedtek a rég nem-látott Betlehembe. Sötétben nehezebb tájékozódni. József arcán árnyék futott át. Talán meg sem ismerik majd őket, ha egyáltalán odatalálnak. Lehet, hogy tanácsosabb volna rögtön valami fogadót keresni.

Kopogtak itt is, ott is. Az emberek vállvonogatva méregették őket, a sötétedés után érkező mindig gyanús egy kicsit. Meg aztán ki tudja, milyen nyűgös egy ilyen kismama. Talán még a szülésnél is segíteni kell neki. Ismeretlenek is, tele van már a ház épp eléggé, biztos jobban elférnének máshol.

Mária próbált jó benyomást kelteni, de hiába. Senki nem segített, a helyzet reménytelennek tűnt. Csak nem kell végül a szabad ég alatt aludniuk? Istenem, ugye, nem hagyod? Aztán már csak közönyösen várt. Lelkében fészket rakott a szomorúság. Mi lesz velük?

De József nem adta. Az arcán barázdákat szántott a fáradtság és a reménytelenség, de muszáj volt folytatni a keresgélést. Észrevette ő már régen, milyen fájdalmas vonás bujkál felesége mosolya mögött. Miért nem segít már valaki? Vagy rosszul értették? Nem Isten angyala jelent meg nekik? Vagy rosszul tettek valamit és már nem törődik velük többé az Úr? Miért? Miért? Miért? És akkor hogyan tovább? Az istállóban még volna hely, nincs is hideg bent.

A tanács meghökkentette őket. Kérdőn néztek egymásra. Mária elgyötörten bólintott. Jó lesz, már minden jó lesz, csak megérkezni végre, ez volt egyetlen vágya. A fájdalom újra meg újra belehasított. Talán csak a szamár háta törte. Jaj, de szeretett volna még hazaérkezni, otthon világra hozni ezt a kis Isten-küldte embert. Ott ágy van, meleg víz. Talán a szomszédasszony is segítene. Be tudná szépen bugyolálni.
Amit lehetett, elhozott azért persze, József morgott is, sokallotta a csomagot. Aztán mégis gondosan felerősített mindent a csacsi oldalára málhának. De hát itt… Egy istállóban… Ugye nem? Nem lehet, hogy itt kelljen a világra hoznia.
Zihálva igyekezett visszatartani a születni akarót.

József is zavarban volt. A szülés asszonyok dolga, mit keres ő itt? Mit kell csinálni és hogyan? Tétován keresgélt a holmik között, Mária a szalmára feküdt, arca meg-megvonaglott a fájdalomtól. Az idő végtelennek tűnt. Nyögések. Félelem. Hangtalan, bizonytalan fohászok. Vér buggyan. Aztán végre a maszatos csecsemő rekedten felrí. Megkönnyebbülten sóhajtottak.
A kezeiben öntudatlan, ösztönös mozdulatok tódultak. Megtörölgeti, bepólyálja, megszoptatja az újszülöttet. Minden olyan természetes, így kellett lennie. József meg csak nézi őket fáradtan, tétován. Uram Istenem, felelős vagyok értük, és itt vagyunk egy istállóban.
Az Isten fia a jászolban fekszik. Ránk, ilyen tökéletlenekre bíztad? Jól van ez így? Ennyire emberi? Ennyire szegényes? Ennyire közeli?
Igen, érzi a gyertyafény lobbanásából. Igen, érzi a szavakat keresgélve angyalokat emlegető pásztorok tekintetéből. Igen, dobban a szíve, ahogy a távolról jött bölcsek érthetetlen dolgokat magyaráznak a csillagok állásáról. Igen. Ennyire.
Füller Tímea

Képek

Rudolf Eszter
Kremzner Gábor
Füller Kamilla 2.
Füller Kamilla
Fritz Lívia
 
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster