Tengelici Evangélikus Egyházközség
 
1%

1%

 
Menü
Tengelici Evangélikus Egyházközség
Pusztahencse
Élő Víz csoportok
Van még!
 

Pusztahencse

A Pusztahencsei Evangélikus Szórványgyülekezet
Pusztahencsén a 2001. évi népszámláláson, az 1060 lakosból 46-an vallották magukat evangélikusnak.
Közösségünk a falu életében jelentős szerepet tölt be. A rendszerváltás óta Pusztahencsének mindig evangélikus polgármestere volt.
Felekezetünk tagjai a templomépítés szervezésében, illetve magában az építkezésben jelentős szerepet vállaltak.
Istentiszteleteinket minden második héten, reggel 8 órakor tartjuk a helyi ökumenikus templomban, ahol alkalmanként átlagosan 10-en vagyunk együtt.

Az óvodában és az iskolában, a tanévben szerdai napon vannak hittanórák.
Gyülekezetünk szervezésében működik a Pusztahencsei Élő Víz ének- és bábcsoport, ahova más felekezetű gyerekek, fiatalok és felnőttek is járnak.

Hittanórák
A hittanórákat közösen tartjuk a református testvéreinkkel, a tanévben minden szerdán, 11 órától az óvodában, majd ezt követően az iskolában.

Csehországi vendégek a szórványgyülekezetünkben
2004 július 30 és szeptember 8. között a csehországi Brünnből (Brno) érkezett keresztyén fiatalok vendégeskedtek Pusztahencsén. Az éjszakai szálláshelyük a kultúrotthon nagytermében volt. Megismerkedtek településünkkel, majd kirándulásokat tettek Budapestre, Székesfehérvárra, a Balatonra, Paksra és Tengelicre. Terveink szerint egyszer majd viszonozzuk a látogatásukat.

Kapcsolódó oldalak:

Pusztahencséről
Friss hírek Pusztahencséről

Társoldalak
DIAKÓNIA
Mécses Csoport
Presbitérium 2012-2018
Fontosabb adatok
Tengelic története - röviden
2015 és 2016 év eseményei
Böjti keresztút
Missziós Nap Kiskőrős
Kölesd szeretetvendég
Gyülekezetünk története
GYERMEKRAJZOK
Simontornya
Kistormás
Kölesd gyülekezet
Rendszeres alkalmaink
Nemzeti ünnepeink
Ökumené
Archivum
Linkajánló
 
Képek

Templom bejárata
Hittanóra az iskolában
Gyülekezeti éneklés
Istentiszteleten
Templomunk
Gazdag Ferenc grafikája

Csehek - Halászlévacsora
 
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster