1%

Nem vagyok egy dinoszaurusz-szakértő. Az igazat megvallva nem is igen érdekeltek ezek a bizonytalanul összetákolt félig mesebeli lények. Jobban ismerem és kedvelem a hús-vér állatokat. Reménykedtem, hogy nem is kell elmélyülnöm a kihalt fajok tanulmányozásában, ám ahogy a tréfás szállóige is mondja, egy anyának mindenhez értenie kell egy kicsit. Én sem úsztam meg.
Középső lányom egy szép napon úgy jött haza az óvodából, hogy a feje telis tele volt a dinoszauruszokkal. Hallott ezt-azt a többi gyerektől, és persze rögtön kérdezgetni kezdett. Hogy is éltek, mit ettek, veszélyesek voltak, vannak-e még, és ha igen, akkor hol és milyenek? A dínó szakterületen meglévő szerény kis ismereteim között kutatva végül is annyiban voltam biztos, hogy a világnak valami hideg helyein jégbe fagyva találtak csontokat, és úgy próbálták meg kiegészítgetni, hogy milyenek lehettek nagyjából. A nevek között nem sikerült eligazodnom, és be is vallottam, hogy többet nem tudok ezekről a "régvolt-hogyisvolt" lényekről.
A lányom sóhajtva vette tudomásul hiányos ismereteimet, de nem faggatott többet.
Már abban reménykedtem, hogy le is zárult ez a korszakunk, amikor néhány nappal később deres-jeges reggelre ébredtünk. Apa kíséri őket ilyenkor, így én csak tőle értesülhettem az expedícióról. A téli hidegben ahelyett, hogy a lábukat szedték volna, minden üvegesen csillogó jéghártyával borított kis tócsához odarohantak, hogy feltörjék, és meggyőződjenek arról, nincs-e benne dinoszaurusz. Kicsit csalódottak is voltak, hogy egész úton nem sikerült egyetlen egyet sem találniuk.
Először csak jót nevettem az aranyos történeten, de aztán komolyan elgondolkodtam rajta. Milyen csalódottak lehettek. Hiányos kis ismereteik arra bátorították őket, hogy keressenek, és lám, minden kutatás és fáradozás hiába volt. Egyetlen egy dínót sem sikerült találniuk. Minden reményük szertefoszlott.
Ezt az érzést azonban már jól ismerjük mi, nagyobbak is. Sőt, gyakran éppen a hívő életünk területén jutunk ilyen szomorúság-zátonyra. Imádkoztam, mesélik sokszor emberek, és Isten nem hallgatott meg engem. Be kell vallanom, bennem is bujkált már hasonló értetlenség és csalódottság. De miért nem sikerült? Mindent megtettem érte és mégsem lett eredménye. És ilyenkor a fájdalom, a veszteségérzés bizony, valódi. Ahogyan a lányoké is az volt, ebben biztos vagyok. De hát hol van a hiba? Náluk mi nyilván látjuk rögtön, mit nem tudtak ők, és miért lett végül az expedíciójuk sikertelen, de mi a helyzet a saját kudarcainkkal. Nos, azt hiszem, gyakran ugyanaz, mint a kicsikével. Mi is tudunk valamennyit, értünk, látunk néhány dolgot, és azt gondoljuk, hogy a többit már magunk is összerakjuk. Hallottunk, gondolunk ezt-azt Istenről, és a maradékot kitaláljuk hozzá. De Isten nem a mi képzeletünk szülötte, hanem tőlünk függetlenül létező élő Úr. Bonyolultabb a mi kevéske ismeretünknél, és gyakran maga a helyzetünk is egész más, mint aminek először látszik. Az életemben számtalan példán keresztül láthattam, hogy valamit, amit nagyon vágytam, Isten nem adott meg nekem és utóbb kiderült, hogy ez volt akkor számomra a legeslegjobb.
Néhány éve a testvéremet nem vették fel az egyetemre, amit akkor nagy csapásnak élt meg az egész családunk. Amikor viszont a következő évben másik iskolába jelentkezett és ott megismerkedett azzal a kedves lánnyal, aki ma már a felesége is, lassan kirajzolódott előttünk Isten bölcsen előkészített útja, és hálásak voltunk, hogy éppen úgy történtek a dolgok.
Az érthetetlen dolgokban természetesen az a könnyebb megoldás, ha önmagunkat sajnálgatva félretesszük az egész ügyet. Ám a bátrabbak és okosan alázatosak utánajárnak komolyabban annak, amit már ismernek, és nem nyugszanak, míg a dolgok mélyét fel nem tárták. Így aztán előbbre viszi őket a kudarc és az eredménytelenség is, hiszen újra csak gazdagodnak, tisztábban látnak és erősödnek.
Egyszer talán valóban találnak majd – ha nem is éppen kicsiny falunkban… - a lányaink dínó-csontokat, ám ahhoz bizony kicsit komolyabb kutatás és több küszködés kell majd. Az is lehet, hogy csak magáért a jégtörés öröméért gázolnak ezután a befagyott tócsákra. Az ő útjuk még titok. A mostani csalódottságuk azonban mindenképpen arra tanította őket, hogy mélyebben, komolyabban ismerjék meg azt, amit keresnek. És talán még nekünk sem szégyen, ha ebben példát veszünk róluk.