Tengelici Evangélikus Egyházközség
 
1%

1%

 
Menü
Tengelici Evangélikus Egyházközség
Archivum
2007 év eseményei
Lázár Attila Sárszentlőrincen
 

Lázár Attila Sárszentlőrincen

Április 21-én, szombaton délután Lázár Attila keresztény dalszerző zenés áhítatára kaptunk meghívást.

Sárszentlőricen ezen és a következő héten cigány missziós program zajlott. Bakay Péter hitoktató meghívására érkezett a házaspár azzal, hogy a kora délutáni zenés áhítattal megnyissák a következő hét programjait.

A fiatalabb és az idősebb korosztály ismerősként hallgatta az áhítat közben elhangzott dalokat. A Mécses csoport is felfedezett egy-két éneket, melyet már régóta énekel.
A másfél órás programnak a vonat indulása vetett véget, de a zenész-házaspár az utolsó pillanatig kitartott, műsoron kívül is énekeltek, "kívánság műsor" szintjéig.

Az utolsó pillanatban volt még idő arra is, hogy Attila megfogalmazza ars poetica-ját:"A keresztény könnyűzenész bizalomból, hitből merítve tud gyermekien egyszerű és őszinte lenni. Mert ez, és csak ez a viszonyulás illik Isten gyermekeként Isten Atyaságához. Nem vágyik nagyobbnak látszani, hallatszani, mint amekkora. A zenei anyanyelv olyan, mint Dávid kezében a parittya: lebecsült, mégis ez vezet a győzelemre, mert erre vagyunk rendeltetve.":

Bodáné Patrik Szilvia


Lázár Attila 1.

Lázár Attila, és balra Sárika,
aki végig énekelte a dalokat

Lázár Attila és felesége

Bakay Péter

A hallgatóság

Lázár Attila felesége
Társoldalak
Szivárvány Bábcsoport sikere
Vezetői Konferencia
Békéscsaba, 2007. március 2-4.

Gyülekezeti délután
PRÉDIKÁCIÓK
Sok szeretettel köszöntjük az Édesanyákat
Ökumenikus Imahét
Gyermeknap Pakson
2007 SZIVÁRVÁNY GYERMEKHÉT
 
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster